2022. december 15., csütörtök

Sorozathelyzet 2022.12.15

Kedvtől függően most éppen több sorozatot is követek.

A legérdekesebbnek a Periféria tűnik, amit Évivel nézek és a felénél tartunk az első évadnak. Könnyed butításnak ott van még számomra a Rick & Morty aktuális évada. Egészen pontosan a 6. A 20 perces részeket könnyebb beszúrni napirendbe, mint a 40-60 perces részes sorozatokat. Végül pedig megemlíteném még A Térség című sorozatot. Érdekesen indult, de valahogy annyira nem köt le, valahol a második évad felénél tartok és tervezem az egészet befejezni.

2022. december 10., szombat

Könyvhelyzet 2022.12.10.

Nyilván rettenetesen el vagyok havazva, ha még a miniblogolásra sem jut annyi idő, mint szeretném. Történt az, hogy a nyáron elolvastam Joe Abercrombie-tól a Pengeélent. 

Aztán valamikor a második novella körül leesett, hogy mintha ezt egyszer már olvastam volna. Ennek ellenére egészen jó szórakozás volt. Mire a végére értem az is kiderült, hogy ez igazából egy 7. kötet. De mivel különálló történetek vannak benne, ezért majdnem nem is számít, hogy mikor olvassa el az ember. Aztán kiderült, hogy azért nem ártott volna egy kis előismeret. Ennek köszönhetően még az év vége előtt elolvastam Hidegen találva, A Hősök és a Vérvörös vidék című könyveket. Az első három könyvet már valamikor nagyon régen olvastam, de azokat már nem akartam újraolvasni.

Igazán remek, könnyed ponyva szórakozás volt.

2021. július 12., hétfő

What is VR? A complete guide for dummies

Have you ever wondered how does it feel to travel to an another planet in a spaceship? To hold Darth Vaders lightsaber, or to become a Nav'i on the planet of Pandora? Well, then Virtual reality was made for you. Virtual reality, or VR, is a technology that allows users to experience immersive, computer-generated environments and scenarios. It is often used in gaming and entertainment, but has also been applied in a variety of other fields, such as medicine, military training, and architecture.


Virtual reality is achieved through the use of specialized hardware and software, such as VR headsets and gloves, which track the user's movements and provide sensory input, such as sight, sound, and touch. Users can interact with the virtual environment in real-time, allowing them to explore, manipulate objects, and even communicate with other users in a virtual world. For example the video game called VR-Chat has approximately 45 thousand players all over the world, where users can immerse themselves with using custom made avatars and visiting user made worlds. The limit is

Virtual reality has the potential to revolutionize the way we experience and interact with the world. In the gaming industry, VR has the ability to create fully immersive gaming experiences that allow players to feel as if they are actually part of the game. In education, VR can be used to create simulations and virtual field trips that allow students to learn about and explore new concepts in a hands-on, interactive way.

In the medical field, VR has been used to help train surgeons and other medical professionals, as well as to help treat patients with conditions such as phobias and post-traumatic stress disorder. It has also been used in military training to simulate realistic combat scenarios and prepare soldiers for real-world situations.

Virtual reality has also been applied in the field of architecture, allowing architects and designers to create virtual models of buildings and spaces and to experience them in a fully immersive way. This allows for more accurate visualization and testing of design concepts, as well as the ability to experience and explore a space before it is even built.

However, virtual reality also has its limitations and challenges. One of the main concerns is the potential for users to become too immersed in the virtual world and lose touch with reality. It can also be expensive and complex to set up and maintain a VR system, and there are privacy and security concerns related to the use of VR technology.

Despite these challenges, virtual reality is a rapidly growing field with endless potential. As the technology continues to advance and become more accessible, it is likely that VR will become an increasingly common and important part of our daily lives. It has the potential to transform the way we learn, work, and interact with the world, and to create new and exciting possibilities that we have yet to imagine. The potential applications of VR are vast and varied, and as the technology continues to evolve and improve, it is likely that we will see even more innovative and transformative uses for VR in the future. From fully immersive gaming and entertainment experiences, to training and education simulations, to virtual reality therapy and treatment, the possibilities for VR are endless. As we continue to explore and develop this technology, it will be exciting to see what new and innovative uses for VR will emerge in the coming years.

2010. június 9., szerda

Sorozathelyzet 2010.06.09.

Itt is folyik a többfrontos támadás. A The Office amerikai változatának 4. évadából már egy egész részt sikerült megnéznem. Nem szimpatikus itt, hogy 40 perc körüli egy rész. Sokkal élvezhetőbb, ha egy témát inkább 20 percbe akarnak besűríteni.

Mellette Évivel elkezdtük a The Big Bang Theory című vicces sorozat 3. évadát. Eddig 4 részen vagyunk túl, de érezhetően itt is hiányzik valami. Kezdenek kifogyni az elképzelésből és a lendületből. Persze még mindig élvezhető 1-1 rész, de ha lehet hinni az internetes kritikáknak, akkor a végére el fog laposodni.

A harmadik frontot a Sanctuary 2. évada testesíti meg. Ezt egyedül kezdtem el nézni, és egyelőre egész jónak tűnik nekem.

Ezen felül persze még ott van a mesebeli (hol van, hol nincs) Happy Town sorozat.

Azt hiszem, hogy most sorozatfronton majd lesz egy nagy fék, mert pénteken kezd egy újabb sorozat, a focivébé.

Könyvhelyzet 2010.06.09.

Már szinte említenem sem kell, hogy sehol nem tartok A Hobbittal. Még a felénél sem. Elég nyögvenyelős, de a kevés ráfordított időmben sem érzem, hogy egyszer berántana. Valami hiányzik belőle.

Mellette elkezdtem "utazókönyvként" Jasper Kent tollából a Twelve című irományt. Elég érdekesnek tűnik. 1812-ben Napóleon éppen az oroszok ellen folytatja hadjáratát, és a ruszkik szó szerint megpróbálnak ellenük mindent bevetni. Egyelőre a 12 harcos milétéről még sok mindent nem sikerült megtudnom, de az biztos, hogy valamilyen természetfeletti lények lesznek. Különösen, hogy a külföldi, 1-1 mondatos összegzések, a történelmi, horror és dark fantasy szavakkal dobálódznak. Itt még csak 100 oldalt tudok magam mögött, de már most érdekelne a folytatás. Valahonnan majd be kellene szereznem...

2010. június 3., csütörtök

Filmhelyzet 2010.06.03

A kis szabadidőt kihasználva megnéztem A hegy gyomrában (Under the mountain) és Ha/ver (Kick-ass) című filmeket. Az előbbin kevésbé, a másodikon jobban szórakoztam. A lényeg, hogy komoly erkölcsi tanúságot egyikből sem kellene levonni, és talán mindkettő megmarad az egyszer nézős kategóriában.

Társasjátékhelyzet 2010.06.03

A hétvégén öcsémmel kipróbáltuk hármasban is a Keltis kártyajátékot. Így azért sokkal érdekesebb és izgalmasabb volt, mint Évivel kettesben. Jobban kellett egymásra figyelni, és kevésbé volt pasziánsz jellege.
Hétvégén Évivel kipróbáltuk a - "féláron társasjáték a Tescoban akció" keretében vásárolt - Galaxis roncsderbi / Galaxy Trucker című játékot. Igazán érdekes egy darab, és valójában tartottam is tőle, hátha nem fog valamelyikünknek tetszeni. Szerencsére nagyon pozitívak voltak a benyomások az űrhajó építő és reptető játék kapcsán. Talán ma este is lejátszunk egy partit.